Földmérés
Földmérő és Szolgáltató Kft.
Földmérés a kivitelezésben Földmérés és a Földgömb kapcsolata Földmérés korszerű műszerrel

Földmérő és földmérés

Földmérés és a földmérő szakma hosszú múltra tekint vissza. A földmérés a tulajdonjog mindenkori fontosságának köszönheti szerepét.

A földmérő a terület felmérését, a földmérés-t és geodéziai, matematikai számításokat végez. Erre alapozva készültek több ezer évvel a világ csodáját jelentő egyiptomi piramisok. Földmérő jelölte ki a Nilus vonalát.

A Földmérő Intézet mottójaként vált ismertté a 'Ne mozdítsd el a szántóföld határát jelentő követ és ne változtasd meg a mérőszalag helyzetét!' felirat. A földmérés rudakkal és meghatározott távolságonként csomókkal ellátott kötelekkel történt.

Pythagoras, a görög matematikus is utazást tett Egyiptomba, hogy tanulmányozhassa a ottani földmérést. Többek között az orthogonális városépítés, mint geodéziai sajátság is így terjedt el az antik Görögországban. Ezen geodézia alapján jött létre az első tenger alatti 1km hosszú alagút a K.e. 6. században, mely a földmérő és a földmérés egyik legnagyobb teljesítményének számít.

A Római Birodalomban a földmérő már hivatali személynek számított, lehetővé téve a földmérés, geodézia további fejlődését, speciális eszközöket létrehozva az egyenes és szögek ábrázolására, a távolság (hodometer) és a szög (dioptra) mérésére. A geodézia és a földmérés alapját jelentő 360 fokos szögbeosztás, a trianguláció, mint a földmérés ma is alkalmazott fő módszere, és a föld hosszúsági és szélességi köreinek leírása is erre az időre tehető.

A földmérés, geodézia Bonaparte Napoleon hódító politikájában is fontos volt, nagy hangsúlyt fektetett a földmérők által készített térképek pontosságára. Napjainkban a mérőállomások, az elektromos távmérés és a műholdas tájékozó rendszerek (GPS) elterjedésével a földmérés, geodézia nagyobb teljesítményekre vált képessé. A földmérő rövidebb idő alatt és pontosabban tudja a korábbi évezredek hagyományaira épülő tudományt alkalmazni.